A múltkor egész nap a várost kellett járnom, és elhűltem, mennyire nincsenek vonzó férfiak. Vannak a vonzó huszonévesek, akiket még körülleng az egyetem szabad levegője, aztán csupa vén, izzadt, ápolatlan, rosszul öltözött elhízott és/vagy kopasz mandró a csinos nők között. Egy férfit láttam, aki jól nézett ki - nem volt magyar.
Először arra gondoltam, hogy milyen szép dolog ez: csak a kedvesemet, Kázmért tudom vonzónak látni, mindenki mást meg rondának. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van, mert a huszonéves srácok vonzóak csak kicsik (mármint túl fiatalok - na, azt se gondoltam volna, hogy idáig eljutok). Végül rájöttem: Budapesten a vonzó, jókülsejű, konszolidált urak autóval járnak, őket sosem fogom látni, maximum, ha átengednek a zebrán.
Fáradt vagyok. Egyrészt a kedvesem, Kázmér nem volt itthon két napig, olyankor nem tudok aludni, félek is meg fázom is (májusban két hétre utazik el, nekem két hét inszomnia, úgy fogok kinézni a végére, mint egy nyúzott macska), másrészt pénteken bemutatjuk a társulattal az összerögtönzött darabot, amire még a nyári napközis táborunkban kezdtünk ötletelni, és sokat próbáltunk. Persze nem lesz egy profi színházi előadással mérhető, de az amatőr színházban mindig azt szerettem, hogy lehet kísérletezni, és nem torpant meg a legvadabb ötlet megvalósításában, hogy "na, erre se fognak bejönni a nézők". És persze sokkal inkább számít a próbafolyamat, mint a végeredmény. Persze azért nem árt, ha nézhető.
Tegnap havazott. Botrány.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
cov 2010.03.09. 08:49:28
Elmondta, hogy nem tud éjszaka aludni. Beteges álmatlanságban szenved. A háború óta. A tengerészetnél szolgált. A hajóját elsüllyestették. Három nap és három éjjel úszott. Aztán megmentették. Néhány hónapig élet és halál között lebegett. Meggyógyult, de elveszette az álmát.
- Egyharmaddal töb életem van, mint önnek. - mosolyodott el.
- És mit csinál azzal a töblettel? - kérdezem.
- Írok - felelte."
(kundera: a nevetés és felejtés könyve)
cov 2010.03.27. 19:36:45
kjá 2010.03.27. 22:45:44
cov 2010.03.28. 06:40:17