2012. január 15. 13:19 - kjá

Hangtalanul

Néhány napja egy PhD-s szakkollégiumban (az egyszerűség kedvéért nevezem így) voltam meghívott vendégként beszélgetni. Tíz tehetséges fiatalember, többségük természettudós, akik a doktori disszertációjukat írják, érdekesebbnél érdekesebb témákban. A magyar értelmiségi elit, a társadalom szellemi felső tízezre: érdeklődőek, nyitottak, sokoldalúak. Az egyetlen bölcsészen kívül senkinek nem volt róla fogalma, ki vagyok, ami maximum a hiúságomat sérthette (na jó, sértette is rendesen), de egyáltalán nem ismertek senkit a kortárs magyar irodalomból. Amikor felvetettem, hogy Radnótival nem volt vége a magyar irodalomnak, szóba került Nagy László (több mint 30 éve halt meg), és Nemes Nagy Ágnes (több mint húsz).


 

Azt mondtam nekik, képzeljék, azon a nyelven, amin most mi az asztal körül beszélgetünk, pezsgő, eleven irodalmi élet zajlik, ha csak a saját generációmra gondolok, akkor is. Dragomán Gyurit emlegettem és Grecsó Krisztiánt, mert regényeket olvasnak inkább. Fölvetették, hogy a kortárs művészetet nem lehet érteni. Megnyugtattam, hogy van olyan vonulata a kortárs zenének is, irodalomnak is, táncnak és képzőművészetnek is, ami teljesen jól érthető. És ha ők nem fogadják be, akkor a Blikket és Kiskegyedet olvasó kisemberhez hogyan jussunk el?


 

Egy kicsit, mintha a lelkükre vették volna, amit mondtam, pedig igazán nem rájuk akartam pirítani. Nem hiszem, hogy nekik kell mentegetőzniük. Csak olyan érzés volt, mintha párna volna a fejünkre szorítva, és onnét kiabálnánk, hogy emberek, vagyunk, alkotunk, és nektek, rólatok! De ha középiskolában nem találkoznak azzal, hogy a magyar kultúra létezik, fejlődik, működik, akkor egyetem alatt vegyészként, orvosként, jogászként már nem fognak vele találkozni. És hogyan találkozzanak vele középiskolában? Nekem is megvannak az emlékeim arról, hogy két héttel az érettségi előtt egy agyonstresszelt, információktól nyüzsgő agyú tizenévesbe próbálok beletölteni még egy óra Weörest, Pilinszkyt, Nagy Lászlót, Vas Istvánt, Örkényt - szinte teljesen reménytelenül.


 

Egyetértek Kukorelly Endrével (ez ritka), hogy kortárs szemléletű irodalmat kéne tanítani. Egy tizenöt éves diák Balassi és Zrínyi szövegével kínlódik, miközben tökéletesen megértené Jónás Tamást vagy Tóth Krisztát. De amíg az érettségi irodalomtörténetet követel meg, egy tanártól felelőtlenség nem erre képezni a diákokat. Van egy kortárs irodalmi tételük. Hallanak egy nevet: Kertész Imre, Garaczi László, Varró Dani, Vámos Miklós - a magyartanár ízlésétől függően (az idézetek konkrét iskolák konkrét tételei). De ettől nem lesznek olvasók. Azt látom, ma azok vevők a kortárs irodalomra, akikkel a középiskolában megszerettették annyira, hogy figyelemmel követik. Ők tudnak kurrens folyóiratokról, esetleg még olvasnak is egyet-egyet (régi szép idők, mikor legalább a Népszabadságban is volt versrovat!), ők az üdítő kivétel egy-egy felolvasáson, ahol általában írók olvasnak fel íróknak.


 

Az oktatás felelőssége megkérdőjelezhetetlen. De talán még nagyobb a médiáé. (A boldog emlékű Nyugat 100 és SZÓSZ?!:) című műsorok nézettsége a tévések szerint már-már a kereskedelmi csatornákéval vetekedett.) Ha nem kap nyilvánosságot a ma élő művészet, akkor párna alól kiabálunk, vagy valami hangszigetelt szobából kifelé. Pedig szükség van arra, amit alkotunk. Ha eljut azokhoz, akiknek.

(a bejegyzés a barkaonline blogjára készült)

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kissjuditagnes.blog.hu/api/trackback/id/tr703548753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cov 2012.01.15. 16:41:08

ezzel könnyű egyetérteni, az viszont borzalmas lenne, ha bármelyik mai szépírás kötelező olvasmánnyá betonozódna, biztos vannak jó iskolák, jó tanárok, akikről hallani szoktunk, akik talán elmondhatnák a titkot.

flora/ro 2012.01.15. 18:01:38

Szerintem is valahogy egyszerre kellene megoldani mindkettőt... Persze, a túlterhelés veszélye! De az irodalom múltját sem lehet csak úgy kisöpörni az iskolából... Olyan lenne, mint házat építeni alapozás nélkül...

egy nagyi 2012.01.15. 19:59:59

Juditka!

Száz százalékban igazad van.Több idevonatkozó gondolatom van: a pedagógusok nagyobb részének egyszerűen nincs pénze a kortárs irodalom megvásárlására, a jól működő /pl.nálunk önkormányzati fenntartású és van csekélyke pénzmag a könyvek beszerzésére/ könyvtárakban is egy-egy példány jut el az olvasóhoz.
Az új nemzedék / már tőled is fiatalabb/ már nem a könyvek kultuszában él.Megkockáztatom, hogy sok mai írónak nagy szellemi kihívást jelentene azon tudományos kérdések megértése, amelyekkel ezek a doktoranduszok foglalkoznak.
Magam az irodalom iránt vagyok fogékony, és csak
nézem, hogy a tízéves unokám milyen szinten van a technikai kérdésekben. Van egy jó pedagógusa, aki nem triviális kérdésekről irat fogalmazást, így a gyerek kieresztheti a fantáziáját és ez a kedvenc tantárgya. A másik tanító néni attól a gyerektől,akinek van otthoni könyve elkéri, elolvassa, felolvastatja és megbeszéli a gyerekekkel.
Zárójelben megjegyzem amikor én /az átkosban/ érettségiztem érettségi írásbeli volt a kortárs irodalom, a szocialista, az akkori napjainkig.
Vallom és hiszem erőltetéssel senki sem lesz olvasó, csak ha a személyiség megtalálja magában az olvasás kulcsát.Kortárs írónak ma itt Magyarországon nagyon nehéz lenni, hogy hányan vannak közölük, akik semmi pénzért rabszolgamunkát végeznek egy-egy újságnál, kiadónál belegondolni is rossz.A rendszerváltáskori tőkehiány minden területen ide konkludált, ahol most van az ország.

ny_kati 2012.01.15. 22:50:51

"Pedig szükség van arra, amit alkotunk."

Igen, igen!

2 hónapja beszélgettünk arról egy francia irodalomi kurzus végén a tanárnővel, ki mit olvas mostanában, meg mit szeretne. mondtam neki, hogy én leginkább kortárs magyart szeretnék, fel is soroltam pár nevet, talán valamelyik szaktársam megjegyzett belőle valamit, talán el is olvas belőle valamit...

van remény! (pl. én olvasok-olvaslak, az már minimum egy egyetemista ;))

proics 2012.01.17. 09:09:41

gimiben a fizikatanárom írt óra alatt járkálva a füzetem hátsó oldalára könyvcímeket. néhány óra múlva csak annyit kérdezett, "kész?" és fülig érő szájjal bólogattam -- írta a következő blokkot. a magyartanárom pedig meliorisz béla költő volt (akkor jelent meg az első kötete, amikor érettségiztünk), és úgy olvasott fel mittom ady verset, nekünk, tesi tagozatosoknak, hogy nem én voltam az egyeten, aki utána kivette a kollégiumi könyvtárból az ady kötetet. ez a város legrosszabb középiskolája volt akkor. szal a tapasztalatom szerint ez mégiscsak tanár kérdése.

medvicsek 2012.01.17. 19:23:40

Orbanisztánnak nincs szüksége minderre. A stadionépítő kubikos jobb ha nem olvas. Az a néhány, aki a "szépen nemesen élő" elitet fogja alkotni majd megtanulja mindezt a magániskolában (persze a megfelelő konzervatív szósszal leöntve), a többinek pedig memoriter, adatok, gyors végzés, lehetőleg 16 éves korban munkába állás, fizikai munka, szakiskola közismereti tárgyak nélkül, erről szól az új oktatási törvény, most ilyen világ jön, nem figyeltél? Majd egyszer, ha lesz még Magyar Köztársaság, akkor talán értelmes lesz arról vitatkozni, hogy pontosan mi legyen az irodalmi tananyag, és milyen arányban vegyítsük a klasszikust a kortárssal. Ráadásul nem szívesen mondom, de amikor a napi megélhetés és az éhhalál elleni küzdelem lesz a társadalom legnagyobb részének a gondja, ez a kérdés sajnos háttérbe fog szorulni.

Pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2012.06.28. 12:45:31

valahol Szent-Györgyi Albert írta, hogy Szegeden a kollégáival labormunka közben verseket szavalgattak órákon át - fejből... ma erre irodalomszakosak is alig képesek :(
(ez most önkritika is volt)
süti beállítások módosítása