Annyian kérdezték mostanában (adott esetben konkrét műveiket mutogatva) mitől jó a vers, hogy kell megírni, hogy nem tudtam már egyenként válaszolni. Talán néhány dolog hasznos lehet az általánosságok közül. Főleg középiskolások kérdeznek, de felnőttek, idősebbek is - nekik is szól.
A vers, ahogy bármely más művészi produktum, gyógyít. Jó esetben a befogadót is, de az alkotót/ előadót mindenképpen. Ha valaki azért hozza létre, hogy feldolgozza az élete eseményeit, hogy kifejezze az érzéseit, hogy boldogabb legyen, akkor az úgy jó, ahogy van. Tilos kritizálni, megítélni, javítgatni, hiszen a céljának megfelel. (Éppen akkor nem felelne meg, ha az alkotója, előadója próbálna az elvárásoknak megfelelni.) Tehát a fürdőszobában való éneklés, a tükör előtti tánc, a saját kedvünkre való festegetés csak önmaga mércéjével mérhető: van, tehát tökéletes. Mindenkinek azt mondom: abba ne hagyd! Ha viszont valaki közönség elé akar lépni, akkor szembe kell néznie azzal, hogy minden művészeti ágnak van kialakult története, nyelve és szabályszerűségei.
Mitől lesz akkor egy vers jó? Hogyan kell akkor jó verset írni? Ez sajnos vagy szerencsére nem olyan egyszerű, hogy recept alapján meg lehessen csinálni. De az sem igaz, hogy az a vers jó, ami nekem tetszik, ez az egész szubjektív, senkinek nincs joga bírálni, milyen alapon állítja bárki is, hogy rossz, mikor nekem (vagy XY-nak tetszik).
Ki mondja meg akkor, mi a jó vers? Erre talán leginkább azt lehet válaszolni, hogy maga a vers, az eddig megírt szövegek összessége. Az európai irodalom több ezer évét nem lehet figyelmen kívül hagyni. Halad, hömpölyög, mint egy széles, lassú folyam, kisebb vizek ömlenek bele, holtágakat alkot, kanyarog, szigeteket hoz létre, hordalékot rak le, medret váj magának. Vannak patakok, amik belefolynak, és lesznek, amik kiszáradnak félúton, beleszivárognak a földbe.
Elnézést ezen hasonlat – és a következő összes többi – esetleges sántaságáért.
Mit tehetsz akkor?
1. Olvass! Klasszikusokat és kortársakat egyaránt. (Sőt azt mondom, főleg kortársakat.) Nem lehet úgy beszélni egy nyelven, hogy a feliratokat sem tudod értelmezni. Minden művészeti ágnak van egy saját nyelve. Nagy csapda, hogy az irodalom esetében ez a hétköznapi beszéd elemeiből építkezik. Attól még, hogy az anyanyelvedet tudod, a költészet nyelvét nem beszéled automatikusan. Sokan a hétköznapitól elemelendő verseik nyelvét szépnek, érzelmesnek gondolt szavak használatával szeretnék megteremteni.. Csók, lélek, könny, fájdalom, ahhh! Valaha gyönyörű, füves ösvényen termettek ezek a szavak. Csakhogy épp ezért sokan jártak arra, letépkedték a virágokat, kitaposták a füvet, odaszaratták a kutyáikat, és most az ösvény kopár, terméketlen föld csak. Ezek a szép szavak ma már nem sokat jelentenek az olvasónak. Kilúgozódtak a használatban. Ez persze nem jelenti azt, hogy tabunak számítanak. Egy ügyes kertész (de nagyon ügyesnek kell lennie) ilyen földből is ki tud növeszteni valami értékeset, de csak komoly talajjavítás után.
2. Utánozz! A zeneszerzőknek kötelező a stílusgyakorlat. Ha szándékosan másolsz egy-egy szerzőt, kisebb a valószínűsége, hogy öntudatlanul teszed, eredetinek gondolva magad. A másolástól juss el a paródiáig és vissza, így alakul ki a saját hangod, ami persze hasonlíthat másokéra, mégsem csak utánérzés, hanem felismerhetően és összekeverhetetlenül a tied.
3. Használd a formákat! Ha nem is akarsz később kötött verset írni, akkor is tanuld meg őket. Picasso nem azért ábrázolt egy alakot egyszerre két perspektívából, mert nem tudta volna reálisan. Van, aki azt hiszi, a szabadversben mindent szabad, és mivel szabadvers létezik, nem is kell tudni mást írni. Tévedés. Jó szabadverset az tud írni, aki tud formában is. Kötött verset írni valójában könnyebb. A forma összetart. A szonett például olyan, mint a briliáns csiszolás: hozzáértőnek kell lenni, hogy valaki észrevegye, hogy nem gyémánt, csak üveg töri meg a fényt. A szabadvers olyan, mint a kígyóember, akinek nincsenek csontjai. Ha nem annyira erősek az izmok, hogy megtartsák, nem tud megállni. A szabadverset a belső struktúrának, a versmondatok hullámzásának kell összetartania, és ahhoz kevés a szabálytalanság.
4. Játssz! Amikor gyakorolsz, ne akarj költeményt írni! A hangszerjátékos is a skálák, etűdök során tanulja meg azokat a technikai dolgokat, amikre az előadási darabban szüksége lesz. A skála, az etűd nem a művészetről szól általában (jó, persze Chopin is van a világon...). Az technika, ujjgyakorlat, ami észrevétlenül épül be a készségek közé, és egyszer majd egy komolyan vett szöveget is formálni fog. Addig dobd le magadról a terhet, hogy esztétikai értéket hordozzon a skót balladád, a limericked, az alkájoszit versszakod. Írj bátran szart – pontos formában. Idétlen témáról, ami felszabadít.
5. Javíts! Ha leírtad az utolsó sort, ne gondold, hogy készen is vagy. Hagyj időt magadnak, gondold át, nem az a fontos, mit írsz le elsőre, hanem az, hogy tudod jobbá tenni, szolgálni a szöveget! (Áldott emlékű Bodor Béla tanított engem erre, amikor az első kötetemről azt mondta: „ezek a versek csak úgy oda vannak baszva!” Meg is írta ugyanezt a Holmiba, csak hosszabban és cizelláltabban. Nagyon rosszul esett akkor, de tanultam belőle. A vers több egy kinyomott pattanásnál, ami csak úgy odafröccsen a tükörre. Elnézést.) Ha nem saját test- illetve lélekrészednek, hanem önálló lénynek tekinted, a kritikát sem sértésnek fogod venni, hanem lehetőségnek, ami a szöveget szolgálja, hogy jobbá alakulhasson. Aki azt hiszi, hogy tökéleteset alkot, csak az aljanép nem érti, az a dilettáns.
6. Légy pontos! A jó vers tükör, amibe te magadat írod bele ugyan, de az olvasó, ha belenéz, önmagát látja benne. Sokan ennek tudatában olyan általános igazságokat akarnak írni, amiben aztán tényleg mindenki megtalálhatja saját magát, ami igazán szolgálja az olvasót. Ez olyan, mint szép, tiszta, átlátszó tojásfehérjét kenni a tükörre és szétmaszatolni. Többet senki nem lát benne semmit. A giccs machinál érvényesnek tűnő általánosításokkal, homályos, nagy igazságokkal. Fotó, ahol nem állítottak élességet, hogy minden látszódjon. Nem látszik semmi. A jó vers tűpontos. (Tanítványokkal írtunk egyszer dalszöveget. Szép lett. Túl szép. Szépelgő. Azaz nem jó. Elkezdtük a roppant költői, általános, szép szavakat egyenként kicserélni benne konkrétabbakra, nyersebbekre, erősebbekre. Javult. Sokat tanultunk belőle, ők is, én is.)
7. Sűríts! Nem véletlenül hívják a versköltést németül sűrítésnek (dichten). A magyar nyelv a felébresztést (felkölt), életre hozást (kikölt) emeli ki az írás aktusából, a német a sűrítést. Nem kell mindent egyetlen versbe beleírni! (Anya úgy hívta ezt: az elsőfilmes rendező.) Lehet, hogy a fölösleges, túlírt és kihúzott sor egy másik szöveg kulcsává, szervezőjévé válik. Sose gondold, hogy elvesztettél valamit, inkább tekintsd úgy, hogy megmentetted egy újabb vers számára, ahol fontosabb szerepet kaphat. Kosztolányi ír egyik esszéjében a húzás fontosságáról. Hogy először úgy érzed, a testrészedet, a kezedet vágod le. Pedig nem az ujjad az, hanem a koszos, zöld körmöd. Vágd csak le. (Mikor először olvastam ezt az esszét, annyira undorított a koszos köröm hasonlat, hogy azóta gátlástalanul húzok). Légy szűkszavú. A jó versbe úgyis több kerül bele, mint amit beleírtál. Tanulj sűríteni Pilinszkytől és Fodor Ákos haikuiból. Például.
8. Higgy a nyelvben! Ne érzéseket írj. Ne gondolatokat. Ne élményeket, életeseményeket, hanem verset. Varázsigét. Amíg csak érzés van, élmény van, akár fájdalom van, abból nem lesz vers, amíg nem születik meg a sor, a versmondat, a kép – bármi, ami már nyelvben fogalmazódik meg. (Képzeld el, hogy szerelmed elorzója eléd áll. Mondhatod neki, hogy „Jááj, hogy tehetted ezt velem, hát szétszaggatja a szívemet a fájdalom, könnyeim patakokban csorognak arcomon...!” Vagy azt: „Válj kővé!” A versben a ráolvasások, igézések ereje legyen.)
9. Ne szégyellj tanulni! Ne átallj segítséget kérni, keress valakit, akiben megbízol, tanulj olyantól, akinek szereted a verseit. (Akire nem akarsz hasonlítani, olyantól ne. Elismert, népszerű szerzőtársaim közt van pár, akivel annyira mást gondolunk a versről, hogy ha nekik tetszene egy szövegem, azt gondolnám, hogy elrontottam.) Sokszor a legjobbak is kérnek tanácsot kollégától, szerkesztőtől. Néha olyan kevésen múlik. Egy kilógó képen, egy rossz ritmusú versmondaton, egy kötőszón, olykor még a központozáson és a tördelésen is. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent átírsz, és elveszted a szuverenitásodat. Csak próbálj meg más variációt, nem szolgálja-e az jobban a versedet. Viszont vigyázz, ha valakinek megmutatod a verseidet, főleg ha publikációs szándékkal, ne öntsd rá az összeset! Válaszd ki a legjobb négyet-ötöt! Neked is jó szembesülés lesz, és van esélyed, hogy a másik elolvassa.
10. Hagyd abba, ha tudod! Állítólag Rilkét kérdezte meg egy kezdő költő, hogy folytassa-e a versírást. Rilke azt a tanácsot adta neki, hogy hagyja abba, ha képes rá. Aki tud alkotás nélkül élni, tegye meg. (A konziban a legtehetségesebb tanszaktársam az érettségi után letette a hangszert. Mindenki megrökönyödött, csak az idős tanár úr maradt nyugodt: ha képes nem zenélni többet, akkor jobb, ha abbahagyja. Sokan vannak ezen a pályán, és csak az marad meg, aki képtelen bármi mást csinálni.)
Tudnám még folytatni az ötletadást, de a tíz olyan frappáns. És ha találsz mást jobb ötletekkel, hallgass arra!