2010. április 02. 08:20 - kjá

Téma az utcán

Ezeket a hirdetéseket a neten találtam. Szerintem még Örkénynek is tetszenének:

12 éves lány vagyok és örökbe fogadnék bármijen nemű,fajtájú lovat :) Apukámnak volt sok, csak eltüntek.

Elcserélném kiscsikóra 120 éves Bécsi pánchéltőkés feketeszínű  versenyzongorámat.

3 komment
2010. április 01. 10:06 - kjá

Léda rám ijesztett

A Kólika jelei a házi állatok közül lovakon felette gyakran észlelhetők és amennyiben a hasi fájdalmak okát az adott esetben legtöbbször igen nehéz meghatározni, azért általában szokásos a K. elnevezést, mint betegség nevét használni, a gyomor és a belek különféle bántalmainak megjelölésére, amelyek a hasban érzett fájdalom igen felötlő jeleivel lépnek fel és folynak le. A lovak K.-jának leggyakoribb okai: meghülés hideg, nedves időjáráskor, vagy tulhideg takarmány evése vagy ilyen ivása folytán; megzabálás tulsok takarmány felvétele következtében, különösen ha ez utóbbi nem is jó minőségü; sok gáz fejlődése a gyomorban és a belekben, könnyen erjedő takarmány etetése után; a bél valamely részletének elzáródása pangó bélsár, bélkő, bélcsavarodás, bélbetüremlés, daganatok, bélférgek stb. következtében; a bélmozgás megszünése a Sclerostomum armatum álcái által okozott éreltömülés következtében és az ebből kifejlődő bélsárpangás stb. A K. tünetei közül azok, melyek a hasban fellépett fájdalmakat jelzik, egészben véve hasonlók szoktak lenni, bármelyike a felsorolt okoknak idézte elő a betegséget. A beteg feszesen jár, állásában nyugtalankodik, első lábaival kaparja a földet, ide-oda tipeg, hasa felé tekintget, farkát csóválja, hátát felpúposítja, majd óvatosan a földre fekszik vagy hirtelen erővel a földre veti magát és hentereg. A fájdalmak rohamokban szoktak jelentkezni, melyek között a beteg bágyadt, nem iszik és nem eszik vagy csak szálal az eléje tett takarmányban. A többi tünetek esetenkint változók. A test felületét izzadtság boríthatja, s egyes testrészek hidegebbek e többieknél; a has feszes és majd csak kevéssé, majd igen erősen kitágult és puffadt; a bélmozgás és meghülés okozta K. eseteiben élénkebb, különben pedig igen renyhe vagy egészen szünetel; a bélsár ürítése késedelmes v. egészen szünetel. Súlyos esetekben valóságos dühöngési rohamok észlelhetők, a beteg kutya módjára ül a földön, esetleg hány, a lélegzés is szapora és nehezített s végül, többnyire fulladás miatt, bekövetkezik a halál. A betegség majd csak igen rövid ideig tart, majd egy hétnél hosszabb időre is elhúzódik. Az esetek többségében helyes kezelés mellett gyógyulás következik be. A gyógykezelésnek szorosan a fenforgó eset természetéhez és súlyosságához kell alkalmazkodnia, a szakember feladata az adott esethez mérten az eljárást esetről-esetre megjelölni. (forrás: Pallas Nagylexikona, a legjobb benne a "megzabálás")

Tegnap este fél nyolckor kaptam a telefont, hogy Léda kólikázk, időben vette észre Márti onnan, hogy a ló nem ette az almát (!), az állatorvos már adott intravénásan görcsoldót, de azért menjek, ha tudok. A kedvesem, Zalán nem engedett vezetni, azt mondta, a sötét, a sietés és az aggódás nem egészséges együtt egy autóban, tíz percen belül otthon volt, százharminccal nyomult a pályán, huszonöt perc alatt kinn voltunk. Lédát a karámban sétáltatták, szép lassan jöttek vissza a bélhangjai, fájdalmai már nem voltak, szépen ballagott utánam. Egy óra múlva vittük vissza a boxba, enni is elkezdett, Gyuri éjjel még kétszer ránézett, hogy jól van-e, reggel hívott, hogy minden rendben, de azért még ma napközben többször kimegy hozzá. A fene akarta ezt a jószágot így megszeretni, aggódni, róla álmodni!

Éjjel nekem is fájt a hasam. Nem kólika, nem szolidaritás.

1 komment
2010. március 27. 23:06 - kjá

hízik a májam

Tegnap itt volt egy régi, kedves tangópartnerem, aki egy ideje külföldön él. Boldogan mentem vele milongára, egészen sajátos a stílusa, és valamiért egymásra találtunk a táncban. A kedvesemmel, Gedeonnal a vals a legjobb, vele a tangó. Próba után mentem át a tangóestre, mikor a villamoson rám mosolygott egy velem kb egykorú nő. Csodálkozva néztem rá. "csak azért mosolygok - mondta  - mert nagyon szeretem a verseidet." Nem tudom, mikor esett valami ennyire jól. Sose gondoltam, hogy ilyesmi fog történni. Ráadásul nem sokkal előtte egy idősebb hölgy a szomszéd lépcsőházból leszólított, hogy engem szokott-e látni a tévében. Ennyire pont jó híresnek lenni. Azt hiszem, az már rémes lehet, ha mindenki felismeri az ember, mutogatnak rá, meg összesúgnak a háta mögött, meg autogramokat kérnek tőle, és retteghet a paparazzikról. Néhány ilyen mosoly pont elég. Fülig érő szájjal mentem táncolni. Az már csak hab volt a tortán, hogy tangó is jólesett.

Ma is voltunk lovazni. Léda egyre aranyosabb, apró lépésekkel haladunk csak előre, talán más nem is veszi észre, mennyit változik és fejlődik a kapcsolatunk, de én nagyon érzem. Már feljön velem a boxba anélkül, hogy vezetném, eljön velem sétálni anélkül, hogy pánikba esne, nem sunyít, ha rárakom a nyerget, és átjön utánam ügetésban a rúdon. Ha kimutatok, nem boldogan elrohan, hanem megkerül, és megáll a másik oldalamon, mert velem szeretne maradni. Tegnap az volt a feladat a körkarámban, hogy elküldöm magamtól vágtában, illyenkor addig fut körbe, amíg mást nem kérek tőle, most viszont anélkül, hogy manipulálnám, azaz behívnám magamhoz, arra kellett gondolnom, hogy most már bejöhet. A hihetetlen az volt, hogy működik. Arra gondoltam: "gyere, itt nálam nyugi van", és egyszer csak azt éreztem, hogy ott szuszog a vállamnál. Egyre jobban szeretem. Már néha aggaszt.
Ma ültem rajta, már nyeregben is sokkal készségesebb. Játék után a lovak legeltek egy kicsit, mi meg elhevertünk a füvön a kedvesemmel, Gedeonnal. Tavasz volt és nyugalom.

Este feljött berlini rádiós riporter ismerősöm interjút készíteni. Persze hozott tolmácsot, azért a némettudásomnak is van határa. Csak az van neki. Jan évente két egyórás műsort csinál Magyarországról, legutóbb a szélsőjobboldalról, most a táncházmozgalomról. Legalább másfél órát beszélgettünk, aztán lesz belőle egy hétperces riport. Nem valami magas hatásfok. De nagyon jó, hogy egy kicsit én beszélhettem Magyarországról a németeknek.

Szólj hozzá!
2010. március 23. 22:16 - kjá

a krisztusi kor

A kedvesem, Emánuel szombaton lépett krisztusi korba. Egy kollégája szerint ha az ember túl van azon a koron, hogy keresztre feszítsék, ideje megnősülni. Ő egyelőre leginkább nagy bulit akart, meghívott egy csomó embert (kicsit aggódtam, hogy fogják ezek a nagyon különböző emberek egymást elviselni, de hála a játékoknak, kifejezetten jól!) Hajnali háromig sütötte a tortát, nem is akármilyet. Ez a híres szászországi mohatorta, most épp a Golgotát formázza, és mi lehetne rajta más a dísz, mint három kereszt. Ha a kereszteken még marcipánkorpusz is van, az már igazán okot szerezhet a tiszteletlen ünnepeltnek, hogy pár száz évet vezekeljen odaaát a szemtelenségéért. A kedvesem, Emánuel egyik kollégája  szóvá is tette, hogy A Mester és Margaritában valami hasonlóért kell valakinek pár évszázadot egy kellemetlen helyen eltöltenie. Szerintem aki kitalálta az erszényes repülő kutyát meg a tarajos sült, annak van humorérzéke, és nem ezen fog megsértődni.

A mohatorta érdekessége, hogy tényleg zöld, mint a penész. A vendégek meg is rémültek, mikor megkínáltuk őket. Mondtuk, hogy néhány hete készült, azóta áll a pincében, egy kis nemespenész lepte be. Pedig a trükk a vegyészet. Ha a kávét a felvert tojás habjára szórjuk, a kávéban lévő sav reakcióba lép a tojásfehérjével és megzöldíti. Szerintem gyönyörű. És még finom is, bár állítólag nem volt elég édes. A marcipánfeszületek pedig egy idő után megadták magukat.

A szokásos játékainkat játszottuk: egy maffiás gyilkost, sok-sok Bakost és egy Coelhót. A Bakoshoz a Bakos-féle idegen szavak szótára kell. A játékvezető olyan szót keres, amit senki nem ismer. Pl. pombe. Mindenki ír egy definíciót, a játékvezető pedig felolvassa az összeset, közte a valódi, szótárban szereplő meghatározást. Utána mindenki szavaz, hogy melyiket fogadja el igaznak. Az kap pontot, aki ráhibázott a jó megoldásra, vagy ha az ő hülyeségét elhitték. (Ahány bedőlő játékostárs, annyi pont!) Lehet szavazni: 1. kelet-ázsiai medvefajta 2. liszt tárolására szolgáló edény fedője 3. könyökcső záróelem 4. afrikai csípős fűszernövény 5. afrikai ütős hangszer kötélre fűzött, üreges faágakból.

A Coelho pedig egy ismert szekreter, (az egyik ír valamit, lehajta, továbbadja), csak a neves szerző modorában, és a főszereplője mindig a Kis herceg. Idemásolom az egyik legjobbat.

Brazília legszentebb remetebarlangjának titokzatos sötétjében a felkelő hold sejtelmes fénye megvilágította a Kis herceg térdelő alakját.
Csak pár perc volt hátra, amíg a dombon álló templom harangja elütötte az éjfelet.
A felbukkanó biciklis furcsán imbolygó mozgással közeledett.
A Kis herceg habozott egy pillanatig, de végül feltette a kérdést: "Miért van a skandináv nyelvekben a névelő a szó végén? Hát kinek jó ez?"
"Nézz a tenyeredbe" - hangzott a felelet - "ha meg tudod számlálni benne az apró kis vonalakat, te magad is tudni fogod a választ."
Erre a Kis herceg lehajtotta a fejét, és megpróbált feltűnés nélkül beleszagolni a hónaljába.


5 komment
2010. március 21. 23:55 - kjá

hát ezért!

Döbbenten láttam, hogy kevésszámú blogolvasói táborom március 18-án váratlanul 150 fölé ugrott. Fogalmam sem volt, hogy lehet ez, se előtte, se azóta nem történt még csak hasonló sem. A kedvesem, Benedek szerint valami biztos megjelent rólam aznap, de nem tudtam, mi lehetett.
Aztán ma szörfözni kezdtem a neten, valami indexes cikkből kiindulva (gondolom, a totalcar rovat, amikor autócserére készültünk, folyton azt bújtam) elnavigáltam ide:
divany.hu/Kultur/isteni-erotika-es-az-irgalmasvern
Először, nem hittem a szememnek, másodszor sem, aztán zavarba jöttem. Nem tudom, mikor írtam utoljára erotikus verset. Most kénytelen leszek, ha nem akarok csalódást okozni. Semmi csámcsognivaló, csupa halál, brrr! Nem tudom, ki követte el a bejegyzést, mert nagyon kedveset írt, de lassan kénytelen leszek összeszámolni erotikus verseim arányát - és egy kicsit feljavítani.
Mindenesetre most már mindent értek, és semmi zaftosat nem találván, kedves blogolvasóim száma visszaesett a szokottra. Váltsak témát?

8 komment
2010. március 18. 09:09 - kjá

Amhedról/ről

Ahmed Algériában él. Narancsültetvénye és élelmiszerboltja van, illetve esküvői zenéket szolgáltat. És vannak lovai. A tagged.com oldalon talált rám. Hamar rájöttem, hogy jellemzően nem az európaiak írogatnak oda, engem kizárólag afrikai és arab férfiak találnak meg, ismerkedési célzattal. Tudom, szexuálrasszista vagyok, mert tényleg csak europid típusú férfiak tetszettek még, meg hiába írtam le világosan, hogy nem érdekel a randizás, ismerkedés, mindenki ezzel a szöveggel kezdi. Eleinte élveztem az angolul való levelezgetést, aztán a kommunikáció kimerült abban, hogy elmagyarázzam egy-egy fickónak: nem én leszek élete szerelmi partnere. Rég kiszálltam volna az egészből, ha nincs Ahmed. Talán ő is udvarló szöveggel kezdte, de nem hagyta abba az írogatást a családi állapotom tisztázása után sem.
A nagymamájával élt, aki gyerekkora óta nevelte, az anyját nem ismerte. Nagymama már kilencven felé haladt, az orvosok azt mondták, nincs neki sok hátra. Sokat leveleztünk a félelme, aggodalma, később a gyásza kapcsán. Azt hiszem, meg tudtam érteni a szomorúságát. Kicsit furcsa angolsággal írt, annyira furcsával, hogy a végén azt hittem, biztos én tudom rosszul a nyelvet. Hónapok múlva derült ki, hogy fordítóprogramot használ, egyáltalán nem tud angolul. Gondoltam, keresek magyar-arab fordítóprogramot, hagyjuk ki a közvetítő nyelvet, de nem találtam. Ahmed meg akart tanulni magyarul, igyekeztem lebeszélni, de erre nagyon megsértődött, hogy biztos távol akarom tartani magamtól. Pedig én csak racionális próbáltam lenni, mikor azt írtam, hogy az angollal többre menne.
A nagymama halála utána valahogy szóba jött, hogy Európában mit gondolnak az arabokról. Talán valami olyasmit írtam, hogy egyedül nem mennék arab országba turistának, vagy a női jogokról valamit, de Ahmed kiakadt az eruópaiak előítéletein, és a Korán magyarázatába fogott. Aztán részletezte a keresztény dogmatika alaptételeit (kiváló angolsággal), a vége pedig az lett, hogy a legtöbb ember tűzben fog égni halála utána, és csak azok jutnak a Paradicsomba, akik hittek Allahban és Mohamedben, az ő prófétájában (béke legyen vele). A vallási vitákat azzal zárom le, hogy szerintem Isten a szeretet, és nem a vallás számít, hanem a szeretet.
Legutóbb felsóhajtott: milyen csodálatos, hogy az európai országokban a törvény érvényes a miniszterekre és az elnökre is, náluk ezek a törvényen felül állnak. Mondtam, hogy ez nálunk is csak elvben igaz, de mint elv valóban szép.

Ahmed alapvetően mégiscsak feleséget keres, nem tudom, miért elsősorban külföldön, de meg van győződve, hogy a legtöbb nő csak kihasználja a férfit, és a pénzére hajt. Viszont nehezményezi, hogy Európában két férfi is összeházasodhat (mondtam, hogy nem mindenhol), mert ezek majd mind mennek a pokolra.
A vallási téma újra és újra szóba kerül köztünk, szerinte meg kell látnom az igazságot, ami a Koránban le van írva, hogy kik jutnak a mennybe, és ő - noha bűnös Isten előtt - megígérte, hogy minél több embert kiszabadít a halál utáni tűzből. Azt hiszem, a végén az is kiderült, hogy a nők úgysem jutnak a Paradicsomba. De lehet, hogy ezek már tényleg csak az előítéleteim. Valamiért mégse kapok föl egy hátizsákot, hogy meglátogassam Ahmedet. Pedig van lova, és gyönyörűek lehetnek a narancsligetek.

Szólj hozzá!
2010. március 15. 12:11 - kjá

lovas gyógytorna

Eldöntöttem, hogy elég, újra meg kell tanulnom lovagolni, az a kilenc év kihagyás sok volt. Viszont azóta történt egy-két dolog térdműtéttől gerincsérvig, és most nulláról kell kezdenem mindent. Kerestem valakit, aki szívesen csinál ilyesmit. Ötven percet töltöttem álló lovon, na jó, néha léptünk egyet-egyet, és úgy éreztem magam utána, mint a legdurvább gyógytorna után. Így nézett ki:

2 komment
2010. március 12. 11:51 - kjá

premier

Egy kedves barátom, aki szintén az amatőr színházban nyomul,  valahogy így hirdette az előadásukat: "a darab és a rendezés közepes, a játszók lelkesek, lehet még ebből jó előadás." Azt hiszem, nekem is így kéne a mienket hirdetni.
Ma lesz a premier, és nagyon izgulok. Azt hiszem, ha játszanék benne, sokkal jobb volna az izgulás, mert magamat csak magamért érezném felelősnek, de így! Ráadásul én, a technikai antitalentum vagyok a technikai személyzet, elveszve fény és hang között. Még én fogom nekik tönkretenni a játékot... brrrr! Nem baj, játszani akkor is jó.

 

3 komment
2010. március 11. 09:49 - kjá

fehér és hideg

Arra keltem, hogy zuhog a hó. Nem is tudom, ez most inkább vicces vagy ijesztő. Semmi kedvem kimozdulni. Tavaszt várok, meleget, nagy sétákat, virágzást, napsütést. Bár ha tavasz jön, el kell kezdeni a felújítást a Kisházban, attól pedig leginkább pánikolok. Fogalmam sincs, milyen anyagok, milyen emberek, milyen munkák kellenek, hogy mi mennyiből fog kijönni. Csak egy lépcsőt kell csinálni a kertbe. Csak újravakolni a házat. Csak rendes falat építeni a fürdőszobának. Elég vakon fogok belevágni. Vakon, mint akit bevakoltak. Mások hogy képesek ezeket a dolgokat kezelni? Persze, ez egy másik életforma.

Épp tegnap döbbentem rá, mennyi életforma van, ami tetszik, amire rálátok, és sosem volnék képes élni. Hastáncórán lelkesen beszéltek a lányok táborokról és workshopokról, tanárokról és táncirányzatokról, amikről és sose hallottam. Van, akinek ez az élete. Ugyanezt csinálják a tangósok. De a lovazás is lehetne életforma, a színház, a zenélés, és mondjuk a sziklamászás vagy a repülés is - csak nekem biztosan nem. Igazából ha az ember valamit jól akar csinálni, akkor azt életforma szerűen kell, akkor abba már nem fér más. De én halálra unnám magam, ha csak egyfélét csinálhatnék! Ez a középszerűség titka? Vagy átka?

3 komment
2010. március 10. 16:19 - kjá

Még mindig ló

Tegnap ragyogó napsütés volt, szerettem volna kimenni Lédához, de beláttam, hogy ha nem dolgozom, Léda előbb-utóbb nem tud mit legelni. Haladtam is a munkával, úgyhogy ma engedélyeztem magamnak egy kis lovazást. Alakul a kapcsolatom Lédával, azt hiszem, kezdünk figyelni egymásra. Azaz én is figyelek rá. Látom, hogy szívesen van velem, és sokkal nagyobb a bizalma, mint korábban, azt hiszem, hamarabb is megérti, mit várok tőle, vagy én mutatom tisztábban. Ma megkértem, hogy menjen át egy rúd fölött lépésben aztán ügetésben. A következő körben beugrott vágtába, és szépen átugrotta úgy is. Egyszerűen kedve volt hozzá. A másik kézen nehezebben ment, de ott is én először csak lépésre, aztán ügetésre vettem rá. Miután átügetett, rám nézett, hogy megálljon, de tovább küldtem, erre beugrott vágtába, és úgyis átment a rúd fölött. Úgy láttam, hogy próbára teszi magát. Legutóbb azt tanultuk, hogy gyorsabban reagáljon, ha küldöm valamerre. Azt hiszem, ő az átlagnál érzékenyebb. A nyomás, amit a mester, Gy. gyakorolt rá, annyira sok volt neki, hogy most nem tudom simán a hátára tenni a pálcát és csak állni, mert azonnal forogni kezd. Kicsit túl van vezérelve. Viszont életében először körbesétált körülöttem anélkül, hogy szár lett volna a kezemben. Eddig mindig ha küldtem, el is rohant. Kérdeztem, mikor lesz ebből körülöttem séta vagy ügetés. Gy. azt mondta, ha a ló annyira akar velem lenni, hogy az erősebb lesz benne, mint a kifelé mutatás. Most kétszer is sikerült.
Hatunk egymásra. Eleinte nem volt félős, de én annyira ijedős vagyok, hogy eltanulta. Most én tanulom, hogy ne ijedjek meg, és akkor ő is sokkal nyugodtabb. Hogy várhatnám, hogy biztonságban érezze magát mellettem, ha én vagyok, aki fél. Úgyhogy muszáj nyugalmat tanulnom, hogy Léda bízhasson bennem.
Fura. Lovagolni szinte egyáltalán nem tudok (már), de soha nem gondoltam, hogy lóval lehet az ember ilyen viszonyban. És ha nem rontom el, akkor lesz ez még jobb is. Most már csak az a kérdés, hogy tanulok meg biztonságosan ülni - és biztonságosan leesni akár.

Szólj hozzá!
2010. március 08. 11:11 - kjá

a vonzó férfiak

A múltkor egész nap a várost kellett járnom, és elhűltem, mennyire nincsenek vonzó férfiak. Vannak a vonzó huszonévesek, akiket még körülleng az egyetem szabad levegője, aztán csupa vén, izzadt, ápolatlan, rosszul öltözött elhízott és/vagy kopasz mandró a csinos nők között. Egy férfit láttam, aki jól nézett ki - nem volt magyar.
Először arra gondoltam, hogy milyen szép dolog ez: csak a kedvesemet, Kázmért tudom vonzónak látni, mindenki mást meg rondának. Aztán rájöttem, hogy ez nem így van, mert a huszonéves srácok vonzóak csak kicsik (mármint túl fiatalok - na, azt se gondoltam volna, hogy idáig eljutok). Végül rájöttem: Budapesten a vonzó, jókülsejű, konszolidált urak autóval járnak, őket sosem fogom látni, maximum, ha átengednek a zebrán.

Fáradt vagyok. Egyrészt a kedvesem, Kázmér nem volt itthon két napig, olyankor nem tudok aludni, félek is meg fázom is (májusban két hétre utazik el, nekem két hét inszomnia, úgy fogok kinézni a végére, mint egy nyúzott macska), másrészt pénteken bemutatjuk a társulattal az összerögtönzött darabot, amire még a nyári napközis táborunkban kezdtünk ötletelni, és sokat próbáltunk. Persze nem lesz egy profi színházi előadással mérhető, de az amatőr színházban mindig azt szerettem, hogy lehet kísérletezni, és nem torpant meg a legvadabb ötlet megvalósításában, hogy "na, erre se fognak bejönni a nézők". És persze sokkal inkább számít a próbafolyamat, mint a végeredmény. Persze azért nem árt, ha nézhető.

Tegnap havazott. Botrány.

4 komment
2010. március 03. 09:35 - kjá

már a rigók is

Ragyog a nap, hajnalban énekeltek a rigók, most meg a cinkék mondják a magukét. Tavasz. Nekem meg télikabátot kell venni, végleg elhagyott, szétment a cipzárja, mellette  szakadozik, jön ki a bele, egyrészt kezd ciki lenni megjelenni benne valami elegánsabb helyen, másrészt már nem lehet összecsukni, és ha szombatra tényleg fagyni fog, akkor én is benne meg. Csak nem akarom kidobni: anya cserélt benne utoljára cipzárt és varrta meg a zsebét. Ha élne, most is kitalálna vele valamit. És nincs kedvem új kabátot venni: az outdoor boltokban van jó meleg pehelykabát hetvenezerért, a plázákban meg ronda és ki tudja, mennyire meleg mondjuk nyolcért, és egyáltalán nem biztos, hogy a kedvesemnek, Albinnak is tetszeni fog. És igazából sajnálom rá a pénzt. Hetvenezer? Nem is fázom annyira. Nyolcezer? Fázom én annyira, hogy azt a rondát felvegyem? Mondjuk sose legyen nagyobb problémám.
Mostanában lépten-nyomon azt hallom, mennyire nyomorognak ismerősök diplomával, több nyelvvizsgával akár munka nélkül, vagy művésztársak ki pizzafutárként, ki telemarketingesként. Nem tudom, jobb volt-e valaha a világ, de most elég szar. És nem vagyok benne biztos, hogy csak Magyarországon. De abban biztos vagyok, hogy itt most nagyon. Gondolkozom, ha vége a pünkösdi királyságnak (az irodalmi közvélemény is bármikor mondhatja azt, hogy köszöni, nem kér belőlem), vissza tudok-e majd menni tanítani (egyre kevesebb a tanári állás), és ha nem, akkor hol tudnám mégis úgy érezni, hogy a helyemen vagyok, hogy valami Istennek tetszőt cselekszem.


4 komment
2010. március 02. 10:35 - kjá

egy kis tavasz (röf-röf-röf)

Mostanában gyönyörű idő volt, nem akarom elhinni, hogy hétvégére visszatér a tél, pedig a medve a napfényben meglátta az árnyékát, és Jégtörő Mátyás sem talált jeget. Igyekeztem sok időt tölteni Lédával (most négy napot egymás után), nagy öröm vele lenni. Mintha komolyabban venne, jobban tisztelne, és mintha jobban is bízna bennem. Úgy érzem, szívesen van velem, minden felszerelés nélkül is tudunk együtt szaladgálni. Persze messze még az a szint, amiket a neten látok videón. És azt hiszem, nem Lédán múlik.
Tegnap felraktam rá a nyerget, mozdulatlanul állt, amíg felültem, de csak egy-két kört sétáltunk, egy-két fordulatot tettünk, aztán leszálltam. Újra kell tanulnom lovagolni, hogy ne zavarjam őt az ülésemmel. Azt hiszem, egy jó lovas már rég versenyeket nyerne vele.
Kicsit játszottam Pipaccsal is, de sokban mások a reakciói, mint Lédának, olyankor rögtön elbizonytalanodom, hogy mit kéne tennem.

Közben a társulattal is próbálunk, igyekszünk elkészülni a szórólapból összeimprózott darabbal. Én kezelem a technikát, de leginkább el vagyok veszve a fények, a projektor, a laptop és a hangfal között. Már beadtam a jelentkezésünket mindenféle fesztiválokra, aztán vagy hívnak vagy nem, de remélem, lesz alkalmunk játszani. Kezd jó csapat lenni.

Elbújt a nap. Lehet ezt kibírni máshogy, mint tokajival kora reggel éhgyomorra?

2 komment
2010. február 21. 10:46 - kjá

papírangyal

Lehet, hogy a gyász is fogaskerekekre van szerelve az agyban. Most fordult egyet: eddig azt álmodtam, hogy anya meg fog halni, vagy hogy visszatért a halálból. mostanában kétszer is azt, hogy járom a várost, és tudom, nem lesz jó már sehol, mert anyát nem találom meg. Ma éjjel próbáltam megcsinálni a papírangyalt, amit gyerekkorunkban annyiszor, anya tanította, és álmomban tudtam, hogy nincs már, aki megtanítson rá, hogy nincs más anyukám.
Aztán persze nagyon sírtam, mikor felébredtem. És tényleg megpróbáltam megcsinálni azt az angyalt papírból, és tényleg nem sikerült. Aztán megkérdeztem az unokatesómat, ő gyorsan megpróbálta, még emlékezett rá, szóval meg tudom tőle tanulni újra.
Erre jó a család. Még van, aki emlékszik a gyerekkori papírangyalra, ha én elfelejtem.

3 komment
2010. február 20. 19:31 - kjá

olvad

Tessék, tavaszt akartam, hát most úgy olvad, hogy a lovardában bokáig járunk a vízben, a lovarda is használhatatlan, a körkarám is, az úton reménytelen végigmenni, úgyhogy csak bementünk a lovakhoz egy kicsit barátkozni. Léda és Pipacs a két kíváncsi kanca persze egyszerre jönnek oda, szaglásznak, Léda féltékeny, harapják egymást Pipaccsal. Csak legyen jó idő, akkor játszom mindkettőjükkel egy kicsit külön-külön, aztán hátha egyszer majd együtt is lehet.

Egész héten nyögve nyeltem. Nem azért, mert fáj a torkom, hanem mert nehéz előre lökdösni az életeet. Megint jelent meg versem az Ésben meg a Népszabiban, most pár hétig-hónapig megint el lehet hinni, hogy tudok írni. Sőt ilyenkor még én is elhiszem.

2 komment
2010. február 16. 09:11 - kjá

az igazság pillanata, és egy vers születése

Ballada a kettős erkölcsről című versemet '96-ban vagy '97-ben írtam. Dühömben. Hol voltam én akkor még a publikálástól? Egy kedves szerzőtársam rágta a fülemet, hogy csináljak kötetet. Odaadtam neki a kéziratokat, valóban kézzel írt lapok voltak, ő elvitte magával, aztán azzal adta vissza, hogy megmutatta őket egy barátjának (akit rengeteg közös ismerős révén hírből ismertem), ő belelapozott, aztán ezzel ejtette vissza a paksamétát: "ennek is csak baszhatnékja van!" Nem tudom, írtam-e előtte vagy azóta verset olyan elemi felháborodásból, mint akkor. Az ajánlásban szerepelt a srác neve is, aztán a kötetbe már nem került bele.
Megbocsátottam, de nem felejtettem.
Tegnap bejelölt a facebookon, bár nem tudta, honnan ismerjük egymást. Gyors azonosítás után kihívtam a hóra egy leszámolásra... mintegy tizenöt év után. Ez a western!
Szegény halálra rémült, kereste a régi bűnöket, de nem tudta, mit vétett ellenem. Találkoztunk. Most már tudja. Még él.

Amilyen büdös protestáns vagyok, tegnap tudtam meg, hogy a nagyböjtbe nem számítanak bele a vasárnapok. Ez most azt jelenti, hogy minden vasárnap beülök a cukrászdába és szénné sütizem magam, vagy azt, hogy valójában 45 napig tartózkodom a csokitól, vagy azt, hogy egy héttel később kezdem illetve korábban fejezem be a negyven napot? Arra is gondoltam, hogy böjtképpen (van ilyen szó?) naponta csak egyszer nézem meg a leveleimet, de Valentin, a kedvesem kiröhögött, hogy azt úgyse bírnám ki, még azt se, ha óránként csak egyszer nézném meg őket. Bukta.

6 komment
2010. február 15. 14:04 - kjá

kimerült

A hóember története folytatódik. Visszarakták ugyan a fejét, de hátul a koponyájából hiányzott egy nagy darab, mintha kiharaptál volna. Zombihóember. Aztán a további olvadásnak köszönhetően újra leesett a feje, most már hátra, a vödör is elgurult. Az ő Teremtője még mindig nem adta fel, bár már kezdi elveszíteni a türelmét. Visszarakta a fejet, csak már se szeme, se orra, se fogai, de még kalapja sincs.

Egész hétvégén próbáltunk kis társulatommal, egyre jobban tetszik a darab, amit írtunk. Az amatőrszínházban az a legjobb, hogy tét nélkül lehet kísérletezni, és az a legrosszabb, hogy idő, pénz és megfelelő körülmények nincsenek. Egy hónap múlva be akarjuk mutatni, és addig még rengeteg dolog van hátra: megszerezni, megszervezni, elpróbálni... De jó érezni, hogy mindenkinek egyformán fontos közülünk, hogy legyen, hogy kész legyen és jó legyen. Aztán már semmi nem állíthat meg, visszük fesztiválokra, hogy minél többen lássák, és persze itt is próbálunk sok előadást csinálni. Azt hiszem, jó csapat is lett. Tegnap este már olyan fáradtak voltunk, hogy nem bírtunk hazamenni, csak ültünk a földön, és nagyon hülye vicceket mondtunk. Néha az ilyesmiből sülnek ki a legjobb ötletek. Csak még mindig nem tértem magamhoz. Lehet, hogy kéne egy kávé.

 

Szólj hozzá!
2010. február 12. 15:27 - kjá

a hóember

Mikor kiléptem az udvarra, ott állt a hóember feje nélkül. A feje előtte az olvadó hóban, még rajta a kalap, és a teste szomorú kétsöprűs torzó. Sic transit...
Hazaérve láttam, hogy a hóember feje újra a testén, vödröstül, újra van szeme és foga szénből, még a kabátgombjait is visszarakta valaki. Csak az orra nincs meg. Azt, úgy látszik, megették.

2 komment
2010. február 12. 09:30 - kjá

eső, ónos eső, hó

A házunk udvarán kisfiúk és lelkes apukáik hatalmas hóembert építettek. Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy az apukák kedvéért folyik a játék, legalábbis ők sokkal lelkesebbek. Lehet, hogy a kisautók és játékfegyverek esetében is így van.
Szóval gyönyörű hóember lett, az orra répa, a szeme, a fogai, a ruhája gombjai széndarabok (honnan szereztek szenet egy gázfűtéses házban?), a két keze két söprű, a kalapja vödör, persze az már műanyag.
Aztán jött az olvadás, és a hóember megöregedett. Lassan meggörnyedt, leszakadtak a gombok a ruhájáról, aztán kiestek a fogai. Szorongva néztem, mikor esik ki a szeme is.  Kiesett, de előbb az orra. Annyira sajnálom szegényt. Ott áll meggörbülve, fején a kalap, próbál valamit megőrizni régi méltóságából, de menthetetlenül olvad. Most szakad a hó. A másik esély, hogy beborítja.

1 komment
2010. február 11. 09:13 - kjá

Halálkanyar és kultúra

Mostanáig nem tudtam mesélni, mert a kedvesem, Bertold gépén írok, ami azonnal belefagy a blog.hu-ba. Most másik gömbészővel másztam rá (explorerrel), eddig jó.

Tegnap sűrű napom volt. Megpróbáltam kijutni a lovardába, bár mostanában ahhoz sincs sok kedvem, de a Csótány (az új aranyszínű Toyota) belefagyott a jégbe. Utólag tudom, hogy körül kellett volna pisilnem a kerekeit, de akkor csak megpróbáltam kitörni, mint a kutyák a szánt, még sose csináltam ilyet, legalább tíz percig kínlódtam.
Léda nagyon örült nekem, akart velem játszani, de sokáig más dolgom volt. Egy másik ló, Afro megszökött a karámból, őt kellett visszaküldeni, letépte a villanypásztor aksiját, azt visszaügyeskedni, és kidöntötte a lovarda sarkán álló oszlopot, ott meg valahogy legalább a madzagot visszakötni, ez legalább negyven perc volt. 
A lovardában még mindig térdig érő hó, az útra mentünk ki sétálni, még futottunk is együtt, egész az autópályán átmenő felüljáróig. Nagy dolog, hogy Léda különösebb hiszti nélkül (csak az elején ugrott rá a lábamra) eljött velem, rettenetesen fél egyedül, otthagyni a "ménest".  Azért a felüljárónál elvesztette a türelmét, nyihított haza, de már rég túl voltunk hallótávolságon, és beszart félelmében, tényleg észrevettem, hogy stresszhelyzetben sűrűbben trágyázik szegény. Ezt is meg tudom érteni. Hazafelé alig bírta visszatartani magát, hogy ne rohanjon előre. És persze a hazaiak is nagyon örültek neki, főleg Bársony nyihogott, de ő amúgy is beszédes ló.

Visszafelé kerültem bajba, baleset miatt letereltek az autópályáról, és nem találtam a visszautat. Dirk Gently holisztikus nyomozóirodája példáját követve nyomába szegődtem egy szürke autónak, amelyik bement Káposztásmegyerre, aztán egy óvatlan pillanatban 180 fokot fordult a kivezető szakaszon. Én meg utána. Közben kockás a benzin, máshogy fog ez a kuplung, mint a másik autóé, meg simán béna is vagyok. A szürke elment valami teljesen lehetetlen irányba, én vissza az autópályára, megint Vác felé, gondoltam, majd az első lehajtónál megkeresem a visszautat. Dunakeszi tévelygés következett, igyekeztem legalább a régi kettest megtalálni, hogy azon bejutok a városba, de akkor megint volt egy lehetőség az autópályára fölmenni. Megint Vác felé. Ismeretlen lehajtóknál még a visszautat se találom meg. Visszamentem Gödre, ráfordultam a Pest felé vezető oldalra, és hála az útiangyaloknak, már nem volt lezárás.
Ezek után már csak a városban tévedtem el, mikor beugrottam az apukámhoz. A hazafelé vezető kanyarnál valaki mindkét irányba kirakta a behajtani tilos táblát, megijedtem, tovább hajtottam, ki a Dózsa György útra, aztán onnan tekeregni vissza a sok egyirányú, jobbkezes utcán. Itt az utcában már csak beparkolni nem tudtam, kétszer ledudáltak, mire találtam egy legalább tízméteres helyet, ahová belavíroztam az autót.
Útközben megtanultam letörölni a hátsó ablakot (az ablaktörlőt csak véletlenül sikerült leállítanom, azóta sem jöttem rá, hogyan), és egy kedves szerzőtársam könyvét hallgattam a Rádiószínházban. Már Drezda felé menet is hallgattunk, valami nem tetszett nekem a mottónak felolvasott mondatban: "zsidónak tartják, mint a csirkét levágásra". Azt hiszem, valami nyelvi csúsztatás zavar, nem lehet a két vonzatot összemosni, egészen mást jelent. A tart valaminek és a tart valamire nem összehozható, az egyik vonzat (talán állandó határozó), a másik célhatározó. Éppen úgy, mintha azt mondanám: hazafelé tartott, mint az apjától. Az első helyhatározó, a másik vonzat. Még ha azt mondaná: zsidónak tartják, mint a perzsamacskát dísznek, akkor rendben, mert azonos toldalékkal jár a két egészen más határozó. De így ez nekem túl távoli asszociáció volt. A szövegből másra nem nagyon emlékszem, épp akkor tettem a halálkanyarokat az autópályán. Inkább el kéne olvasnom, nem megy nekem ez a hangoskönyvezés.

Este a Centrál Színházban megnéztük a Nézőművészeti Főiskolát. Lelkesen mentem, mert nagyjából ez a csapat (Tasnádi mint író, Árkosi mint rendező, Mucsi és Scherer mint színészek) csinálta a Bábelnát, életem egyik legnagyobb színházi élményét. Érdemes erre is elmenni, ha az ember nagyokat akar nevetni, és Mucsi csodálatos színész, képes egyik percről a másikra 30 évet öregedni, de a sokat emlegetett katarzis elmaradt. Az egész túlzottan emlékeztet a Bábelnára, amin képes voltam ötödször is úgy röhögni, hogy a színészek sem tudták folytatni a játékot, viszont olyan fájdalmas katarzis van a végén, hogy az emberre ráfagy a vigyor. Ez a darab ahhoz képest csak utánérzés. És sehol a ráfagyás.

2 komment
2010. február 08. 10:28 - kjá

a lelkem is gyorsan jött

Bizony vannak néhány dolgok földön és egen, Horatio, amiért sokkal jobb volna Németországban élni. 1. nem sűrítményből készült, préselt narancslé 2. makadámdió 3. almafröccs. Gondolkoztam is, hogy elhagyom értük az országot, csak úgy kapkodnának értem a németek! Azért a kulináris élvezeteken, a rossz időn, a béna szervezésen (sikerült mindenhova a legrosszabbkor beállítani) és azon is túl, hogy sikerült az első éjszaka nagyon megfáznom, jó volt kimenni egy kicsit Drezdába és Berlinbe.
Elsősorban azért mentünk, hogy barátokkal találkozzunk, ezzel persze az is járt, hogy németül kellett beszélnem, az elfogyasztott bormennyiség rengeteget számít. Persze nem abban, hogy jobban beszéljek, csak abban, hogy gátlástalanul beszéljek rémesen. Azért igyekeztem, minden napra jutott némi kényszer a kávézóban való rendelésen túl.
S. barátnőnknél a vécében találtam egy Eric Fried kötetet, nagyon egyszerű nyelven írt nagyon jókat. Néztem magyar fordításokat is, de azok valamiért nem működnek versként, most piszkálja a csőrömet, hogy meg kéne próbálkoznom néhánnyal, főleg azokkal, amik szójátékra építenek, gatyát felkötni, stb. De előbb a határidős munkák!

Már több mint egy hónapja tart a rosszkedvem, már Lédához kimenni is kényszeríteni kell magam, meg most megint be vagyok tojva a vezetéstől, amióta a kedvesem, Alex koccant újszerzeményű csótányautónkkal. Nehezemre esik dolgozni, találkozni emberekkel, szervezni az életemet, felvenni a telefont, ha hívnak, levelet írni, még táncolni is. Legszívesebben csak kuporognék itthon a takaró alatt, és édességet zabálnék, amitől még rémesebben néznék ki, amitől még inkább a takaró alatti csokizabálásra volna csak kedvem, így harapna a kígyó a farkába. Remélem, ez csak a téli fényhiány.

Mindenesetre most nincs rajtam az utazások utáni várakozás, hogy hazaérjen végre a lelkem is. Az mintha el se ment volna.

Szólj hozzá!
2010. február 02. 08:23 - kjá

segítség, jön a maci!

Ma február másodika, Gyertyaszentelő napja van. Állítólag ilyenkor bújik elő a medve téli álom után először a barlangjából. Ha süt a nap, azonnal vissza is bújik, a hiedelemmel ellentétben nem azért, mert megijed az árnyékától, a medvét nem olyan fából faragták (hogy is nézne ki egy fából faragott medve? királyfi, az még csak-csak), hanem azért, mert tudja, hogy még hosszú lesz a tél, és takarékoskodnia kell a zsírjával, mert elfogy. Már sokszor gondolkoztam azon, hogy be kéne vezetni a téli álmot, minden szempontból gazdaságosabb volna, és a zsírral se kéne annyit küszködni, hogy elfogyjon.
Holnaptól persze megint ború, de ma ragyogó napfényt talál a medve, visszabújik még két hónapra, mi meg még Húsvétot is télikabátban fogunk ünnepelni. A francba bele. Hónapok óta fázom.

Azért tegnap megfetrengtem a lovardában a térdig érő hóban. Léda nem, hiába biztattam, ő csak túrta befelé az orrát, mint egy disznó, és legelt a félméteres hó alól. Arra gondoltam, mikor felültem rá, hogy most legalább nem fogok félni leesni. De féltem. Ló hátán nyúl.

1 komment
süti beállítások módosítása